Rick Warren, a "A céltudatos élet" c. könyv szerzője, a könyv elsöprő sikere nyomán kialakult személyes válságáról beszél. Kifejti meggyőződését, hogy Isten szándéka mindannyiunk számára, hogy tehetségünket és befolyásunkat a jótettek szolgálatába állítsuk.
Rick Warren
A világ egyik legbefolyásosabb keresztény vezetője. 1980-ban
alapított gyülekezete ma 22 ezer aktív tagot számlál. Az általa írt „Céltudatos
élet” c. könyv minden idők legjobban eladott könyve. Rick Warren küldetésének vallja támadni - ahogy
ő hívja - az öt „globális góliát”-ot: szellemi üresség, önközpontú vezetés,
szegénység, világméretű fertőző betegségek, írástudatlanság. Felszólalt az
ENSZ-ben és ő vezette az imát Barack Obama beiktatási ünnepségén.
A „Céltudatos élet” c. könyvét nemsokára nálunk is olvashatjátok.
A magyar felirat bekapcsolása:
- kattints a piros „View subtitles”-re
- majd a megjelenő menüből válaszd ki a „Hungarian”-t
- és csak ezután indítsd el a bal alsó sarokban lévő gombbal
forrás: TED
A videó szövege:
Tudják, gyakran megkérdezik tőlem, hogy mi lep meg engem
a könyv kapcsán? Mindig azt mondom az, hogy, én írtam meg. Soha nem gondoltam
volna, még a legvadabb álmaimban sem , és nem is tartom magam írónak. Szintén
gyakran megkérdezik, mit gondolok, miért olvassa olyan sok ember? Még mindig majd’
1 millió példányban adják el havonta! Azt hiszem azért, mert a lelki üresség
egy univerzális betegség. Úgy gondolom, hogy egy ponton minden ember lehajtja a
fejét a párnára, és felsóhajt, "Tényleg ennyi lenne csak az élet?"
Felkelek reggel, elmegyek dolgozni, hazamegyek, tévét nézek, lefekszem,
felkelek reggel, elmegyek dolgozni, hazamegyek, tévét nézek, lefekszem, bulikba
megyek hétvégéken. Sok ember azt hiszi, él. Pedig nem - csak létezik. Csupán
léteznek. Meggyőződésem, hogy tényleg létezik ez a belső vágy. Egyet értek
Chrisszel, hogy az emberek nem születnek véletlenül. Lehet, hogy a szüleink nem
terveznek minket, de hiszem, hogy Isten igen. Biztosan vannak, akik véletlenül
lettek szülők, ez nem kétséges. De nem gondolom, hogy vannak véletlen gyerekek.
És úgy gondolom, számítunk. Úgy gondolom, fontosak
vagyunk Istennek, számítunk a történelemnek. Úgy gondolom, fontosak vagyunk a
világegyetemnek. Szerintem az élet túlélési szintjét, a sikeres élet szintjét,
és a szignifikáns élet szintjét az különbözteti meg egymástól, hogy rájövünk-e,
mi az életünk célja, miért születtünk erre a földre? Találkozom sok emberrel,
akik nagyon okosak, mégis azt kérdezik, miért nem tudják megoldani a
problémáikat? És találkozom sok emberrel, akik nagyon sikeresek, mégis azt kérdezik,
miért nem érzik az életüket teljesebbnek? Miért érzik magukat csalónak? Miért
érzik úgy, hogy tettetniük kell, hogy többek, mint amennyik valójában? Azt
hiszem, e kérdések a jelentés, jelentőség és fontosság kérdéseire vonatkoznak.
Olyan kérdésekre vonatkoznak, mint például, hogy miért vagyunk itt? Milyen
célból vagyunk itt? Merre tartunk? Ezek nem vallási kérdések -- ezek emberi
kérdések.
El akartam mondani Michaelnek még az előadása előtt, hogy
nagyon hálás vagyok azért, amit tesz, mert nagyban megkönnyíti az életemet.
Lelkipásztorként sok furcsa embert látok, és megtanultam, hogy az élet minden
területén vannak furcsa emberek. A vallásnak nincs erre monopóliuma, bár nagyon
sok furcsa vallásos ember van. Vannak, akik világiak, vannak, akik okosak, vannak
akik, buták. Egy hölgy jött oda hozzám a minap, és egy fehér papírdarab volt
nála -- Michael, ez tetszeni fog -- és megkérdezte tőlem, mit látok rajta?
Ránéztem és azt mondtam, "Ó, én nem látok semmit." Erre ő azt mondja,
Jézust látja benne, elkezdett sírni, majd elment. Én meg csak néztem, biztosan,
ő tudja. Hm. Jó neki.
Amikor a könyv bestseller lett a világon az elmúlt három
évben, nekem is volt egy kisebb krízisem. Amiatt, hogy mi lehet ennek a célja?
Egyrészt hihetetlen mennyiségű pénzt hozott - hiszen rengeteget lehet keresni,
ha bestsellert ír az ember -, másrészt egy csomó figyelmet, én pedig egyiket
sem akartam. Amikor elindítottam a Saddleback Egyházat, 25 éves voltam. Egy
másik családdal kezdtem 1980-ban, és eldöntöttem, hogy soha nem fogok a TV-ben
szerepelni, mert nem akartam híresség lenni, nem akartam "evangélista,
televangelista" lenni -- nem az én műfajom. Aztán hirtelen kerestem egy
csomó pénzt és a figyelem középpontjába kerültem.
Nem gondolom -- ez világnézeti kérdés és higgyék el nekem,
mindenkinek van világnézete, mindenki felteszi az életét valamire. Mindenki
felteszi az életét valamire és pontosan tudja, mire és miért. Szóval mindenki
felteszi az életét valamire, és amikor én tettem fel az életem valamire, úgy
hittem, Jézus az volt, akinek mondta magát. Tény, hogy - bár hiszek a plurális
társadalomban - mindenki felteszi az életét valamire. Amikor elindítottam az
egyházat, soha nem gondoltam, hogy azt fogja csinálni, amit most csinál. Aztán
megírtam ezt a könyvet, és hirtelen, egyszer csak beindult, én meg kezdtem
törni a fejem, hogy most mi a célja ennek? Elgondolkodtam, mert az nem lehet,
hogy emberek a saját egójuk miatt kapjanak vagyont és hírnevet. Egyszerűen nem
hiszem el. Erre írtam egy könyvet, aminek az első mondata az, hogy "Ez nem
rólad szól." a könyv pedig hirtelen a legjobban fogyó könyv lett a
történelemben, el kellett gondolkodnom, hogy nos, ez nem szólhat rólam. Azért
ez elég nyilvánvaló. Szóval mire jó ez?
Elkezdtem hát gondolkozni azon, amit a gazdagsággal való
sáfárkodásnak hívok, és a befolyással való sáfárkodásnak. A vezető szerep
alapvetően gazdálkodást, kezelést jelent, hiszen ha vezető szerepben vagyunk az
élet bármely területén -- az üzletben, a politikában, a sportban, a
művészetben, a tudományban, bármilyen területen -- az nem a mi tulajdonunk,
csupán kezelői vagyunk annak. Ezért kell, például, védenünk a környezetet. Nem
a mi bolygónk. Nem volt a miénk, mielőtt megszülettünk, és a halálunk után sem
lesz a miénk. Rajta élünk 80 évig, és ennyi.
A minap egy talk show-ban szerepeltem, és egy fickó
elkezdett velem vitázni, azt kérdezte, hogy mi köze egy lelkésznek a
környezetvédelemhez? Én meg visszakérdeztem, hogy úgy gondolja-e, hogy az
emberi lények felelősek azért, hogy a világot egy kicsit jobb hellyé tegyék a
következő generáció számára? Azért van-e a világ a gondjainkra bízva, hogy
komolyan vegyük a környezetet? Ő meg azt mondta, nem. "Ó, szóval
nem?" - kérdeztem. Aztán pontosítottam és visszakérdeztem, nem gondolja-e,
hogy emberi lényekként -- nem a vallásról beszélek -- szóval emberi lényekként
a mi felelősségünk, hogy gondoskodjunk erről a bolygóról és egy kicsit jobb
hellyé tegyük a következő generáció számára? Ő meg azt mondta, nem, nem jobban,
mint más fajoknak. Amikor kimondta a szót, hogy "fajok", felfedte a
világnézetét. Hozzátette, hogy nem tartja magát felelősebbnek a környezetért,
mint akár egy kacsát. Igen, tudom, hogy sokszor úgy viselkedünk, mint a kacsák,
de nem vagyunk kacsák. Nem vagyunk kacsák! Felelősséggel tartozunk -- ez az én
világnézetem. Tudnunk kell, milyen a mi világunk, ismernünk kell a
világnézetünket.
A probléma, hogy a legtöbb ember soha nem gondolja ezt
végig. Igazából soha -- valójában soha nem határozzák meg, nem minősítik vagy
számszerűsítik a szabályokat, és nem mondják: "Ez az, amiben hiszek, és
emiatt hiszem azt, amit hiszek." Nekem személy szerint nincs elég hitem
ahhoz, hogy ateista legyek. De másoknak lehet, persze, lehet. A világképünk
ugyanakkor minden mást meghatároz az életünkben, mert meghatározza a döntéseinket,
meghatározza a kapcsolatainkat, meghatározza, milyen magabiztosak vagyunk.
Valóban meghatároz mindent az életünkben. Tulajdonképpen amit hiszünk -- ezt
pontosan tudják -- meghatározza a viselkedésünket, és a viselkedésünk
meghatározza, hogy mivé válunk az életben.
Szóval beáramlott ez a sok pénz, szép lassan híres
lettem, és azon kezdtem gondolkodni, mihez kezdjek mindezzel? A feleségemmel
először is öt szabályt hoztunk, hogy mit csináljunk a pénzzel. Egy, nem költjük
magunkra. Nem mentem el, hogy vegyek egy nagyobb házat. Nincs vendégházam. Még
mindig ugyanazt a 4 éves Fordot vezetem, amit eddig. Szóval elhatároztuk, hogy
nem költjük magunkra. A második, hogy nem vettem fel többet fizetést az
egyháztól, ahol pásztorkodom. A harmadik dolog, hogy kiszámoltam mindent, amit
az egyház fizetett nekem 25 év alatt, és visszaadtam. Visszaadtam, mert nem
akartam, hogy bárki is azt gondolja, hogy amit teszek, azt pénzért teszem --
mert nem. Tulajdonképpen, én személy szerint soha nem találkoztam olyan pappal,
vagy lelkésszel, aki a pénzért dolgozna. Tudom, létezik ilyen sztereotípia, de
én sosem találkoztam ilyen emberrel. Higgyék el, sokkal egyszerűbb módok is
vannak a pénzkeresésre.
A lelkészt a nap 24 órájában hívhatják. Olyanok, mint az
orvosok. Későn indultam ma. Szerettem volna már tegnap ideérni, mert az apósom
talán az utolsó 48 órájában van mielőtt meghalna rákban. Néztem az öreget, aki
leélte az életét -- most a 80-as évei közepén van -- és békében haldoklik. Ez a
világnézetünk tesztje, nem az, hogy hogyan cselekszünk a jó időkben. A
világnézetünk igazi tesztje, hogy hogyan viselkedünk egy temetésen. Én már szó
szerint temetések százain, ha nem ezrein vagyok túl, higgyék el, sokat számít a
világnézet. Sokat számít, hogy miben hiszünk.
Szóval visszaadtam az összes pénzt, és létrehoztunk 3
alapítványt, hogy a világ néhány nagy problémáján dolgozzanak: írástudatlanság,
szegénység, járványos betegségek -- különösen a HIV/AIDS -- szóval
felállítottuk ezt a három alapítványt, és beletettük a pénzt. Az utolsó dolog,
elkezdtünk egyre több tizedet fizetni. Ezt azt jelenti, hogy amikor a
feleségemmel összeházasodtunk 30 évvel ezelőtt, elkezdtünk tizedet fizetni a
bibliai elv szerint, vagyis 10%-át annak, amit kaptunk, visszaadtuk jótékony
célra, hogy segítsünk más embereken. Ezt követően pedig minden évben 1
százalékkal emeltük a tizedünket. Szóval a házasságunk első évében 11%-ra
mentünk fel, a másodikban 12%-ra, és a harmadikban 13%-ra, és így tovább. Miért
tettük ezt? Mert minden egyes alkalom, amikor adunk, megtöri a materializmus
hatalmát az életünkben. A materializmus arról szól, hogy kapjunk -- kapni,
kapni, kapni, kapni, amit csak lehet, tegyünk el mindent, amit csak kapunk,
üljünk a kincseinken, és tegyük tönkre a maradékot. Mindig a többről szól,
legyen nekünk több. És azt gondoljuk, hogy a jó élet tulajdonképpen arról szól,
hogy jól nézzünk ki, ez a legfontosabb, hogy jól nézzünk ki, jól érezzük
magunkat és meglegyenek a javaink. De nem ez a jó élet. Állandóan találkozom
olyan emberekkel, akiknek mindezek megvannak, és ők nem feltétlenül boldogok.
Ha a pénz boldoggá tenne, akkor a leggazdagabb emberek lennének a világon a
legboldogabbak. Személyes tapasztalatom, hogy ez nem így van. Egyszerűen nem
így van.
Szóval a jó élet nem azt jelenti, hogy jól nézünk ki, jól
érezzük magunkat és meglegyenek a javaink, hanem azt, hogy jók legyünk, és jó
dolgokat cselekedjünk. Hogy odaadó életet éljünk. Az életünk jelentősége nem a
státuszunkból ered, mert mindig akad olyan, akinek több van, mint nekünk, nem a
szexből jön, és nem is a fizetésünkből jön. A szolgálatból jön. Abban találunk
jelentőséget, hogy odaadjuk az életünk valami fontos, jelentős ügyért.
Egyszerűen ilyenek vagyunk, azt hiszem, Isten így teremtett. Mi is elkezdtük
hát adakozni, és most, 30 év után, a feleségem és én fordított tizedfizetők
vagyunk -- 90%-ot adunk és 10%-ból élünk. Ez igazából az egyszerű része volt a
dolognak. A nehéz kérdés az volt, hogy mit csináljunk a figyelemmel? Elkezdtem
ugyanis mindenféle meghívásokat kapni. Épp most vagyok túl egy majdnem egy
hónapos előadókörúton 3 különböző földrészen, ami - nem megyek a részletekbe -
bámulatos dolog volt. Gondolkoztam hát, hogy mihez kezdjek a hírnévvel, amit a
könyv hozott?
Lelkész vagyok, elkezdtem olvasni a Bibliát. Van egy
fejezet a Bibliában, a 72. Zsoltár, amelyben Salamon imádkozik több hatalomért.
Amikor olvassuk ezt az imádságot, kifejezetten önzőnek, egocentrikusnak tűnik.
Úgy hangzik, azt mondja: "Istenem, azt akarom, hogy híressé tegyél."
Ezért imádkozik. Azt mondja: "Azt akarom, hogy tegyél híressé. Azt akarom,
hogy kiterjedjen a nevem híre minden földre, azt akarom, hogy adj nekem erőt,
azt akarom, hogy tegyél engem híressé, azt akarom, hogy hatalmat adj
nekem." Minden bizonnyal ez a legönzőbb kérés, amit bárki mondhat
imádkozás közben. De csak addig tűnik így, amíg be nem fejezzük az egész
zsoltárt, az egész fejezetet, ahol azt mondja, „Hogy a király” -- ő volt akkor
Izrael királya, a hatalma csúcsán -- „hogy a király gondoskodhasson az
özvegyekről és árvákról, támasza legyen az elnyomottaknak, megvédje a
védteleneket, gondoskodjon a betegekről, segítse a szegényeket, szóljon az
idegenek érdekében, azok érdekében, akik börtönben vannak." Tulajdonképp mindenkiről szól, aki a
társadalomból kitaszított.
És ahogy ezt elolvastam, rájöttem, hogy, ez a zsoltár a
hatalom céljáról szól,hogy szóljunk azok érdekében, akiknek nincs hatalmuk. A
befolyás célja nem az, hogy építsük az egónkat, vagy a nettó vagyonunkat.
Egyébként a nettó vagyonunk nem ugyanaz, mint a személyes értékünk. Az értékünk
nem az értékes dolgainkon alapszik, hanem egy sor más dolgon. A hatalom célja
tehát, hogy felszólaljunk azokért, akiknek nincs hatalmuk. És el kell ismernem,
meg sem tudom mondani, mikor gondoltam utoljára az özvegyekre vagy árvákra.
Nincsenek a látókörömben. Amerika egyik leggazdagabb területén vagyok lelkész
egy gyülekezetben -- egy csokor zárt közösségben -- a gyülekezetem tele van
vezérigazgatókkal és tudósokkal, és eltelhet akár 5 év is, egyszer se látnék
hajléktalan embert. Egyszerűen nem kerülnek az utamba. 13 mérföldre vannak
tőlem Santa Ana-ban. Azt kellett hát mondanom: „Rendben, minden vagyonom és
minden hatalmam arra fogom használni, hogy segítsek azoknak, akiknek egyik
sincs.”
Van a Bibliában egy történet Mózesről - akár hisznek
benne, akár nem, tulajdonképpen mindegy, de talán látták a Tízparancsolat c.
filmet -, amikor Isten egy égő csipkebokor formájában beszél Mózeshez és azt
kérdezi: „Mózes, mi van a kezedben? Úgy gondolom, ez az egyik legfontosabb
kérdés, amit valaha kérdezhetnek tőlünk. Mi van a kezünkben? Mózes azt feleli,
egy bot. Egy pásztorbot. Erre Isten azt mondja: „Dobd el!” És ha látták a
filmet, tudják, Mózes eldobja, és a bot kígyóvá változik. Aztán azt mondja Isten:
„Vedd fel!” Mózes pedig felveszi, és újra bottá változik. Mikor ezt olvastam,
azon gondolkoztam, miről szól ez az egész? Miről szól ez az egész? Hát, egy pár
dolgot tudok. Az első, hogy Isten soha nem azért tesz csodát, hogy felvágjon.
Nem csak azért, hogy „Hű, hát nem király?” És különben is, Istennek nem kell
megjelennie egy sajtos kenyéren. Ha Isten fel akarna vágni, akkor nem sajtos
kenyéren mutatná meg magát.
Ugye? Ezért szeretem, amit Michael csinál, mert nekem már
nem kell olyasmikről beszélni, amiről ő már beszélt. Szóval Isten nem jelenik
meg csillogó képekben sem. Vannak sokkal hatásosabb eszközei, hogy azt tegye,
amit csak tenni akar, de nem tesz csodát csak azért, hogy felvágjon.
A második dolog, hogy ha Isten valaha is feltesz nekünk
egy kérdést, Ő már tudja a választ. Valóban, ha Ő Isten, akkor ez azt jelenti,
hogy amikor feltesz egy kérdést, azt a mi érdekünkben teszi fel. Isten tehát
megkérdezte Mózest: „Mi van a kezedben?” És mi volt Mózes kezében? Egy
pásztorbot volt. Most jól figyeljenek!
Ez a bot három dolgot fejezett ki Mózes életéről.
Először, kifejezte a személyiségét. Egy pásztor volt. A bot a foglalkozásának
egy szimbóluma. Én egy pásztor vagyok. Jelképezi az identitását, a karrierjét,
a munkáját. Másodszor, a bot nem csak az identitásának, hanem a jövedelmének is
a szimbóluma, mert az összes vagyonát a bárányok képezik. Akkoriban senkinek
nem volt bankszámlája, American Express kártyája, vagy befektetési alapja. A
vagyont a nyáj jelentette. Szóval a bot az identitásának és a jövedelmének
szimbóluma. És a harmadik dolog: a bot a hatalmának szimbóluma. Mert mit
csinálunk egy pásztorbottal? Hát tereljük a bárányokat, tereljük A pontból B
pontba, ha törik, ha szakad. Húzzuk, taszigáljuk őket, egyiket vagy másikat.
Isten tehát azt mondta Mózesnek, tegye le az identitását! Mi van a kezedben?
Van személyazonosságom, jövedelmem, hatalmam. „Mi van a kezedben?" És
Isten azt mondja: „Ha leteszed, én megelevenítem. Olyan csodákat teszek,
amikről soha nem gondolnád, hogy lehetségesek.” És ha látták a
„Tízparancsolat”-ot, az Egyiptomban véghezvitt valamennyi hatalmas csoda azon a
boton keresztül történt.
Tavaly meghívtak, hogy beszéljek egy NBA All-Star meccsen.
Beszéltem a játékosokkal, - mivel a legtöbb NBA csapat, NFL csapat és minden
más csapat elvégezte a könyvben leírt 40 napos elmélyedést - és megkérdeztem
tőlük, mi van a kezükben? És mi van a kezükben? Egy kosárlabda, amely kifejezi
az identitásukat, akik ők, a jövedelmüket, hiszen NBA játékosok, akik sok pénzt
keresnek azzal a labdával, és kifejezi a befolyásukat is. És, ha már csak
néhány évig lesznek is az NBA-ben, az életük hátra levő részében NBA játékosok
lesznek, ami hatalmas befolyást jelent. Aztán megkérdeztem, mihez kezdenek
azzal, ami nekik adatott?
Azt hiszem ez a fő oka, amiért eljöttem ma ide, hogy
maguktól, a TED valamennyi művelt tagjától megkérdezzem, mi van a kezükben?
Mijük van, mit kaptak? Tehetség, háttér, képzés, szabadság, kapcsolatok,
lehetőségek, jólét, ötletek, kreativitás. Mit csinálnak azzal, ami maguknak
adatott? Számomra ez az élet legfontosabb kérdése. Ezt jelenti az életet céllal
leélni. A könyvben azt írom, hogy arra születtünk, hogy bizonyos dolgokat
véghezvigyünk. Ez a kereszt lelki ajándékokat, szívet, képességet,
személyiséget, tapasztalatokat jelent, amik formálnak mindannyiunkat, és ha
tudni akarjuk, hogy mit kellene tennünk az életben, meg kell ismerjük saját
magunkat. Mire születtünk? Miért alkotott volna minket Isten valamire, hogy
aztán ne azt csináljuk? Ha valaki arra születik, hogy antropológus legyen,
antropológus lesz. Ha valakit mélytengeri tudósnak alkottak, akkor mélytengeri
tudós lesz. Ha üzletelni születtünk, akkor üzletelünk. Ha festeni, akkor
festünk.
Tudták, hogy Isten mosolyog, amikor önmagunk vagyunk?
Amikor a gyermekeim kicsik voltak -- már mind felnőttek, most már unokáim
vannak -- le szoktam ülni az ágyuk szélére, és néztem, hogyan alszanak. Csak
figyeltem, ahogy a testük emelkedik és süllyed, emelkedik és süllyed. Néztem
őket, és tudtam, ez nem lehet véletlen. Emelkedik és süllyed. Örömöm telt
csupán abban, hogy néztem őket, ahogy alszanak. Sokaknak az a téves
elképzelésük van, hogy Istent csak az érdekli, amikor „lelki dolgokat”
csinálunk, például templomba megyünk, segítünk a szegényeken, gyónunk, vagy
hasonlókat csinálunk. A helyzet viszont az, hogy Isten örül, amikor figyelhet,
ha önmagunk vagyunk. Miért? Ő alkotott minket. Amikor pedig azt tesszük, amire
alkotott, azt mondhatja, ez az én fiam! Vagy ez az én lányom! Használd a talentumot
és képességet, amit Én adtam neked! Ez az én tanácsom a mai napon, nézzék meg,
mi van a kezükben -- személyazonosság, a hatalom, jövedelem -- és mondják azt:
"Ez nem rólam szól, hanem arról, hogy a világot jobb hellyé tegyem."
Köszönöm.
