Az egész egy vékony, kék vonallal kezdődött. Ez nemcsak holmi vonal volt - a vonalak általában nem váltják ki normális emberekből azt, hogy izgatottan visítozva fel-le ugráljanak. Nem, ez a vonal azt jelezte, hogy megütöttük a bébi-főnyereményt! Hat év házasság után Nick és én (és a görög anyám) tudtuk, eljött az idő, hogy egy Caine bébi jöjjön a világra. Imádkoztunk, terveztünk, és íme, megfogant.
Ahogy ott álltam a fürdőszobában azon a napon, bámulva a vékony kék vonalat, fokozatosan megértettem, hogy ez a vonal többet jelent, mint bizonyítékát annak, hogy sikeresen meg tudtam csinálni a tesztet (kisebbik csoda) - sokkal lenyűgözőbb, hogy azt demonstrálta: most már egy életet hordozok magamban, csíra formájában. Végül is ez a kis csíra bébi lesz, aztán totyogó, utána kamasz, s ha eljön az ideje, felnőtt. Járni fog, beszélni, gondolkodni, álmodni, megtanul olvasni és írni, kapcsolatba kerül másokkal és nagy dolgokat fog véghezvinni Istenért. Nehéz volt el- képzelni, hogy ez az egész egy akkorka valamiből jön létre, ami jelenleg csak mikroszkópon keresztül látható.
Elkezdtem elolvasni az összes fellelhető könyvet a születésről. A dolgok, amelyeket felfedeztem, még nyilvánvalóbbá tették,hogy a terhességem nem a véletlen műve (bár kicsit gyorsabban történt, mint vártuk). Tudtad például, hogy egy évben csak 30 nap van, amikor a nő fogamzóképes? Vagy, hogy a petesejt, mielőtt elhal, csak huszonnégy óráig megtermékenyíthető, és az ejakuláció után egy órán belül a spermák 99 százaléka elpusztul? Micsoda esélyek! Minél többet tudtam meg a fogantatásról és születésről, annál világosabbá vált, mekkora csoda, hogy egyáltalán teherbe esnek a nők! Azzal ellentétben, amit néhányunknak tanítottak az iskolában, a fogantatás nem egy biológiai orosz rulett eredménye. Mindez Isten lenyűgöző alkotómunkájának bizonyítéka. Ez eszembe juttatott és mélyebben rögzített bennem valamit, azt, amit akkor értettem meg először, amikor meghalt az apám - egyikünk sem véletlenül létezik, mindnyájan egy bizonyos céllal vagyunk megalkotva.
Tizenkilenc voltam, mikor karjaimban tartottam apám élettelen testét - a rák végzett vele. Abban a bizonyos pillanatban jöttem rá, hogy valami hiányzik. Bár még láttam apukámat, megérintettem, éreztem, személyisége és szelleme eltűnt. Életének értelme kellett hogy legyen. Egy nagyobb kép, egy nagyobb terv része kellett, hogy legyen. Számomra képtelen volt az a gondolat, hogy az ő élete csak egy rövid, értelmetlen létezés volt. Ahogy továbbgondoltam magamban azt a friss felfedezést, hogy soha többé nem látom az apámat ezen a földön, elkezdtem keresni azt a felfoghatatlan valamit, ami megmagyarázza, miért létezünk.
Ez a megtapasztalás örökre megváltoztatta az életemet. Attól a pillanattól fogva tudtam, hogy az élet több, mint véletlenszerűen megfoganni, cél nélkül élni és remény nélkül meghalni. Egyértelmű volt számomra, hogy az élet sokkal több, mint véletlenszerű kozmikus egybeesés. Isten alkotott minket szándékosan és céllal.
Bármennyire is szeretné Nick gyors „teherbe esésünket" a génállományának betudni (tizenhárman vannak testvérek, ő a legfiatalabb), a fogamzás Isten gondolataiban kezdődik. Mindnyájan léteztünk az örökkévalóságban már azelőtt, mielőtt szüleink megjelentek volna. A nagyszerű hír az, hogy az idő kezdete előtt Isten alkotott mindegyikünket egy bizonyos céllal és megadta a képességet is hozzá, hogy betöltsük ezt a célt.
Ahogy ott álltam a fürdőszobában azon a napon, bámulva a vékony kék vonalat, fokozatosan megértettem, hogy ez a vonal többet jelent, mint bizonyítékát annak, hogy sikeresen meg tudtam csinálni a tesztet (kisebbik csoda) - sokkal lenyűgözőbb, hogy azt demonstrálta: most már egy életet hordozok magamban, csíra formájában. Végül is ez a kis csíra bébi lesz, aztán totyogó, utána kamasz, s ha eljön az ideje, felnőtt. Járni fog, beszélni, gondolkodni, álmodni, megtanul olvasni és írni, kapcsolatba kerül másokkal és nagy dolgokat fog véghezvinni Istenért. Nehéz volt el- képzelni, hogy ez az egész egy akkorka valamiből jön létre, ami jelenleg csak mikroszkópon keresztül látható.
Elkezdtem elolvasni az összes fellelhető könyvet a születésről. A dolgok, amelyeket felfedeztem, még nyilvánvalóbbá tették,hogy a terhességem nem a véletlen műve (bár kicsit gyorsabban történt, mint vártuk). Tudtad például, hogy egy évben csak 30 nap van, amikor a nő fogamzóképes? Vagy, hogy a petesejt, mielőtt elhal, csak huszonnégy óráig megtermékenyíthető, és az ejakuláció után egy órán belül a spermák 99 százaléka elpusztul? Micsoda esélyek! Minél többet tudtam meg a fogantatásról és születésről, annál világosabbá vált, mekkora csoda, hogy egyáltalán teherbe esnek a nők! Azzal ellentétben, amit néhányunknak tanítottak az iskolában, a fogantatás nem egy biológiai orosz rulett eredménye. Mindez Isten lenyűgöző alkotómunkájának bizonyítéka. Ez eszembe juttatott és mélyebben rögzített bennem valamit, azt, amit akkor értettem meg először, amikor meghalt az apám - egyikünk sem véletlenül létezik, mindnyájan egy bizonyos céllal vagyunk megalkotva.
Tizenkilenc voltam, mikor karjaimban tartottam apám élettelen testét - a rák végzett vele. Abban a bizonyos pillanatban jöttem rá, hogy valami hiányzik. Bár még láttam apukámat, megérintettem, éreztem, személyisége és szelleme eltűnt. Életének értelme kellett hogy legyen. Egy nagyobb kép, egy nagyobb terv része kellett, hogy legyen. Számomra képtelen volt az a gondolat, hogy az ő élete csak egy rövid, értelmetlen létezés volt. Ahogy továbbgondoltam magamban azt a friss felfedezést, hogy soha többé nem látom az apámat ezen a földön, elkezdtem keresni azt a felfoghatatlan valamit, ami megmagyarázza, miért létezünk.
Ez a megtapasztalás örökre megváltoztatta az életemet. Attól a pillanattól fogva tudtam, hogy az élet több, mint véletlenszerűen megfoganni, cél nélkül élni és remény nélkül meghalni. Egyértelmű volt számomra, hogy az élet sokkal több, mint véletlenszerű kozmikus egybeesés. Isten alkotott minket szándékosan és céllal.
"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Ef 2,10)
Bármennyire is szeretné Nick gyors „teherbe esésünket" a génállományának betudni (tizenhárman vannak testvérek, ő a legfiatalabb), a fogamzás Isten gondolataiban kezdődik. Mindnyájan léteztünk az örökkévalóságban már azelőtt, mielőtt szüleink megjelentek volna. A nagyszerű hír az, hogy az idő kezdete előtt Isten alkotott mindegyikünket egy bizonyos céllal és megadta a képességet is hozzá, hogy betöltsük ezt a célt.
