Mi a böjt? Mivel oly sok félreértés övezi ezt a témát, először is szeretném tisztázni, hogy mit NEM jelent a böjt, pontosabban a Biblia szerinti böjtölés. A böjt nem csupán azt jelenti, hogy egy ideig nem veszünk magunkhoz táplálékot. Azt koplalásnak nevezik - esetleg fogyókúrának - de semmiképpen sem böjtnek. A böjtölés nem is olyasmi, amit csupán egy fanatikus társaság gyakorol. Szeretném, ha ezt a tényt jól bevésnétek az eszetekbe. A böjt nem az, amit szerzetesek csinálnak egy világtól elzárt barlangban. A böjtölés gyakorlata nem korlátozódik szolgálókra vagy különleges alkalmakra.
Egyszerűen megfogalmazva, a böjt a tápláléktól való tartózkodásnak azt a fajtáját jelenti, amelynek szellemi céljai vannak. A böjt(ölés) mindig is az Istennel való kapcsolat természetes alkotóeleme volt. Ahogy azt Dávid szenvedélyes könyörgése a 42. zsoltárban kifejezi, a böjt mélyebb, bensőségesebb és erőteljesebb kapcsolatra tesz képessé az Úrral.
Amikor néhány napra kiiktatod étrendedből a táplálékot, a szellemed megtisztul e világ dolgaitól és ezzel együtt bámulatosan fogékony lesz Isten dolgai iránt. Ahogy Dávid a 42. zsoltárban állította: „Örvény örvényt hív elő". Dávid böjtölt. Isten iránti éhsége és szomjúsága nagyobb volt, mint természetes vágya az étel iránt. Ennek eredményeként eljutott arra a pontra, amikor még a próbák közepette is a szelleme legmélyéből tudott felkiáltani Isten mélységeit előhívva. Ha csak egy pillanatra is megtapasztalod ezt a fajta bensőséges kapcsolatot a mi Istenünkkel - Atyánkkal, a világegyetem Teremtőjével - valamint azt a számtalan áldást és jutalmat, amit ez magával hoz, akkor az egész hozzáállásod meg fog változni. Hamarosan felismered, hogy a böjt egy sokak által méltatlanul mellőzött titkos erőforrás.
"A hármas kötél nem hamar szakad el."(Prédikátor 4:12 )
Az évek során, miközben Jézus ezen a földön járt, időt szánt arra, hogy tanítványait Isten Királyságának alapelveire tanítsa. Olyan alapelvek voltak ezek, amelyek ellentmondanak e világ elveinek. A Hegyi beszédben, pontosabban a Máté 6-ban Jézus mintát adott arra, hogy hogyan kell élnünk Isten gyermekeiként. Ez a minta a keresztényeknek három sajátos feladatot ír elő: adakozás, imádkozás és böjtölés. Jézus azt mondta: „Amikor adományt adtok..." „Amikor pedig imádkoztok..." „Amikor pedig böjtöltök...". Jézus világossá tette, hogy a böjtölés, akárcsak az adakozás és az imádkozás a keresztény élet természetes velejárója. A böjtölésre is ugyanannyi figyelmet kellene fordítanunk, mint az adakozásra és imádkozásra.
Salamon, amikor Izrael számára a bölcsességek könyveit írta, rámutatott arra, hogy a három szálból font fonál vagy kötél nem szakad el egyhamar (Prédikátor 4:12). Ugyanígy, ha egy hívő együtt gyakorolja az adakozást, imádkozást és böjtölést, ez egy olyan hármas köteléket képez, amely nem könnyen szakad el. Igazából, ahogy azt azonnal megmutatom, Jézus még ennél is tovább ment, amikor azt mondta: „Semmi sem lesz lehetetlen nektek!" (Máté 17:20).
Lehetséges, hogy azért mulasztjuk el a legnagyobb áttöréseket az életünkben, mert nem böjtölünk? Emlékeztek a harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termésre, amikről Jézus beszélt (Márk 4:8,20)?
Vessünk rá egy pillantást ebből a szemszögből: amikor imádkozol, a harmincszoros áldást szabadíthatod fel, de amikor mind az imádkozás, mind pedig az adakozás része az életednek, akkor hiszem, hogy ez a hatvanszoros áldást szabadítja fel. Amikor azonban mindhármat - az adakozást, imádkozást és böjtöt is - gyakorolod, a százszoros áldást szabadíthatod fel!
Ha ez a helyzet, akkor el kell gondolkodnod, hogy milyen áldások nincsenek még felszabadítva... milyen imaválaszok nem érkeztek még meg... milyen bilincsek nem törtek még le... azért, mert nem böjtölünk.
Máté leírta egy apa történetét, akinek a fiát démonok szállták meg. Éveken át tehetetlenül nézte, ahogy a fia súlyos epilepsziás görcsrohamoktól szenved. Ahogy idősebb lett, a rohamok annyira súlyosbodtak, hogy a fiú gyakran vetette magát nyílt tűzbe vagy vizesárokba. Állandóan kínozta őt az öngyilkosság szelleme; a helyzet kezdett életveszélyessé válni.
Miután a fiú gyógyulása érdekében már minden lehetségest megpróbált - még a tanítványokhoz is elvitte, ám hiába - az apa helyzete kilátástalannak tűnt. Ekkor meghallotta, hogy Jézus ott jár a környéken. Odament a Mesterhez és felkiáltott: „Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros, és kegyetlenül szenved, mivelhogy gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe. És elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták őt meggyógyítani" (Máté 17:15,16).
Amikor a fiút odahozták Jézushoz, a bibliai beszámoló szerint „megdorgálá őt Jézus, és kiméne belőle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva." De mi volt a különbség? Végül is a Máté 10:1 tanúsága szerint Jézus már hatalmat adott a tanítványoknak arra, hogy kiűzzék a gonosz szellemeket és meggyógyítsanak minden betegséget. Akkor miért nem tudták a tanítványok kiűzni a démont és meggyógyítani a fiút?
Ők is pontosan ezt akarták tudni, ezért aznap este, amikor egyedül voltak Jézussal, megkérdezték tőle. Jézus így válaszolt: „A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek. Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által" (Máté 17:20,21).
Ami azt illeti, sokszor elolvastam ezt a történetet, és alkalmanként még tanítottam is róla. De minden egyes alkalommal arra az állításra összpontosítottam, hogy „semmi sem volna lehetetlen néktek". Úgy gondolom, hozzám hasonlóan sokan megállnak itt, de Jézus nem ezt tette, mert tudta, hogy ennél többről van szó - sokkal többről.
Figyeljétek csak, az a kis „pedig" szócska a kapocs! Ez az a kulcs, ami felszabadítja az ebben a kijelentésben rejlő erőt: „és semmi sem volna lehetetlen néktek". Jézus elmondta a tanítványoknak, hogy hitre van szükségük, még ha ez a hit csak akkora is, mint egy pici magocska. De ez még nem volt minden. Hosszú idővel ez eset előtt a Szent Szellem a pusztába vezette Jézust, ahol negyven napot és negyven éjjelt étel nélkül töltött. „Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által." Jézusnak nem jelentett lehetetlen feladatot ennek a makacs démonnak a kiűzése.
Ha Jézus böjtölés nélkül is el tudta volna végezni mindazt, amiért jött, akkor vajon miért böjtölt volna?
Isten fia böjtölt, mert tudta, hogy vannak olyan természetfeletti dolgok, amik csak így hozhatók mozgásba. Mennyivel inkább magától értetődőnek kellene lennie a böjtnek a mi életünkben!
Egyszerűen megfogalmazva, a böjt a tápláléktól való tartózkodásnak azt a fajtáját jelenti, amelynek szellemi céljai vannak. A böjt(ölés) mindig is az Istennel való kapcsolat természetes alkotóeleme volt. Ahogy azt Dávid szenvedélyes könyörgése a 42. zsoltárban kifejezi, a böjt mélyebb, bensőségesebb és erőteljesebb kapcsolatra tesz képessé az Úrral.
Amikor néhány napra kiiktatod étrendedből a táplálékot, a szellemed megtisztul e világ dolgaitól és ezzel együtt bámulatosan fogékony lesz Isten dolgai iránt. Ahogy Dávid a 42. zsoltárban állította: „Örvény örvényt hív elő". Dávid böjtölt. Isten iránti éhsége és szomjúsága nagyobb volt, mint természetes vágya az étel iránt. Ennek eredményeként eljutott arra a pontra, amikor még a próbák közepette is a szelleme legmélyéből tudott felkiáltani Isten mélységeit előhívva. Ha csak egy pillanatra is megtapasztalod ezt a fajta bensőséges kapcsolatot a mi Istenünkkel - Atyánkkal, a világegyetem Teremtőjével - valamint azt a számtalan áldást és jutalmat, amit ez magával hoz, akkor az egész hozzáállásod meg fog változni. Hamarosan felismered, hogy a böjt egy sokak által méltatlanul mellőzött titkos erőforrás.
"A hármas kötél nem hamar szakad el."(Prédikátor 4:12 )
Az évek során, miközben Jézus ezen a földön járt, időt szánt arra, hogy tanítványait Isten Királyságának alapelveire tanítsa. Olyan alapelvek voltak ezek, amelyek ellentmondanak e világ elveinek. A Hegyi beszédben, pontosabban a Máté 6-ban Jézus mintát adott arra, hogy hogyan kell élnünk Isten gyermekeiként. Ez a minta a keresztényeknek három sajátos feladatot ír elő: adakozás, imádkozás és böjtölés. Jézus azt mondta: „Amikor adományt adtok..." „Amikor pedig imádkoztok..." „Amikor pedig böjtöltök...". Jézus világossá tette, hogy a böjtölés, akárcsak az adakozás és az imádkozás a keresztény élet természetes velejárója. A böjtölésre is ugyanannyi figyelmet kellene fordítanunk, mint az adakozásra és imádkozásra.
A keresztények hármas kötelessége:
adakozás, imádkozás és böjtölés.
adakozás, imádkozás és böjtölés.
Salamon, amikor Izrael számára a bölcsességek könyveit írta, rámutatott arra, hogy a három szálból font fonál vagy kötél nem szakad el egyhamar (Prédikátor 4:12). Ugyanígy, ha egy hívő együtt gyakorolja az adakozást, imádkozást és böjtölést, ez egy olyan hármas köteléket képez, amely nem könnyen szakad el. Igazából, ahogy azt azonnal megmutatom, Jézus még ennél is tovább ment, amikor azt mondta: „Semmi sem lesz lehetetlen nektek!" (Máté 17:20).
Lehetséges, hogy azért mulasztjuk el a legnagyobb áttöréseket az életünkben, mert nem böjtölünk? Emlékeztek a harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termésre, amikről Jézus beszélt (Márk 4:8,20)?
Vessünk rá egy pillantást ebből a szemszögből: amikor imádkozol, a harmincszoros áldást szabadíthatod fel, de amikor mind az imádkozás, mind pedig az adakozás része az életednek, akkor hiszem, hogy ez a hatvanszoros áldást szabadítja fel. Amikor azonban mindhármat - az adakozást, imádkozást és böjtöt is - gyakorolod, a százszoros áldást szabadíthatod fel!
Ha ez a helyzet, akkor el kell gondolkodnod, hogy milyen áldások nincsenek még felszabadítva... milyen imaválaszok nem érkeztek még meg... milyen bilincsek nem törtek még le... azért, mert nem böjtölünk.
Máté leírta egy apa történetét, akinek a fiát démonok szállták meg. Éveken át tehetetlenül nézte, ahogy a fia súlyos epilepsziás görcsrohamoktól szenved. Ahogy idősebb lett, a rohamok annyira súlyosbodtak, hogy a fiú gyakran vetette magát nyílt tűzbe vagy vizesárokba. Állandóan kínozta őt az öngyilkosság szelleme; a helyzet kezdett életveszélyessé válni.
Miután a fiú gyógyulása érdekében már minden lehetségest megpróbált - még a tanítványokhoz is elvitte, ám hiába - az apa helyzete kilátástalannak tűnt. Ekkor meghallotta, hogy Jézus ott jár a környéken. Odament a Mesterhez és felkiáltott: „Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros, és kegyetlenül szenved, mivelhogy gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe. És elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták őt meggyógyítani" (Máté 17:15,16).
Amikor a fiút odahozták Jézushoz, a bibliai beszámoló szerint „megdorgálá őt Jézus, és kiméne belőle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva." De mi volt a különbség? Végül is a Máté 10:1 tanúsága szerint Jézus már hatalmat adott a tanítványoknak arra, hogy kiűzzék a gonosz szellemeket és meggyógyítsanak minden betegséget. Akkor miért nem tudták a tanítványok kiűzni a démont és meggyógyítani a fiút?
Ők is pontosan ezt akarták tudni, ezért aznap este, amikor egyedül voltak Jézussal, megkérdezték tőle. Jézus így válaszolt: „A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek. Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által" (Máté 17:20,21).
Ami azt illeti, sokszor elolvastam ezt a történetet, és alkalmanként még tanítottam is róla. De minden egyes alkalommal arra az állításra összpontosítottam, hogy „semmi sem volna lehetetlen néktek". Úgy gondolom, hozzám hasonlóan sokan megállnak itt, de Jézus nem ezt tette, mert tudta, hogy ennél többről van szó - sokkal többről.
Amikor hűségesen teljesíted
a keresztények három kötelességét,
Isten nyilvánosan megjutalmaz.
a keresztények három kötelességét,
Isten nyilvánosan megjutalmaz.
Figyeljétek csak, az a kis „pedig" szócska a kapocs! Ez az a kulcs, ami felszabadítja az ebben a kijelentésben rejlő erőt: „és semmi sem volna lehetetlen néktek". Jézus elmondta a tanítványoknak, hogy hitre van szükségük, még ha ez a hit csak akkora is, mint egy pici magocska. De ez még nem volt minden. Hosszú idővel ez eset előtt a Szent Szellem a pusztába vezette Jézust, ahol negyven napot és negyven éjjelt étel nélkül töltött. „Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által." Jézusnak nem jelentett lehetetlen feladatot ennek a makacs démonnak a kiűzése.
Ha Jézus böjtölés nélkül is el tudta volna végezni mindazt, amiért jött, akkor vajon miért böjtölt volna?
Isten fia böjtölt, mert tudta, hogy vannak olyan természetfeletti dolgok, amik csak így hozhatók mozgásba. Mennyivel inkább magától értetődőnek kellene lennie a böjtnek a mi életünkben!
