Ott lesz majd Isten, hogy segítsen nekem?

Előfordulhat, hogy Isten akaratát teljesítem és mégis vacakul érzem magam? Előfordulhat. De helyette a békességet is választhatod. Van egy jó hírem azoknak, akik úgy érzik, hogy Isten egy nehéz időszakon vezeti most őket keresztül, azoknak, akik boldogtalannak, szerencsétlennek és haszontalannak érzik magukat. Akik nehéz helyzettel szembesülnek Isten kegyelmét is nagyobb mértékben árasztja rájuk.


Ez az a kegyelem, ami másokat is elgondolkodtat: "Hogy lehet még ebben a helyzetben is ekkora békessége?!" Erre mondjuk: a hit. 

Amikor olyan kijelentéseket teszünk, mint: "Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni", nem teszünk mást, mint feladjuk. De ugyanilyen könnyedséggel Isten segítségében is bízhatunk, hogy Ő majd megerősít és megtart. 

Ha megtanulunk napról napra Isten kegyelmében bízni, a gondolataink összeolvadnak Isten Igéjével. 

Mégis miért segít, ha bízom Istenben?

Valahol azt írták egyszer a kegyelemről, hogy az Isten gazdagsága, amiért Krisztus fizette meg az árat. Szerintem ez egy jó meghatározás. Bár, talán egy kicsit túl spirituális. Én a kegyelmet Isten hatalmaként írnám le, ami erőt ad mindahhoz, amit tennünk kell. A hitünk nyitja meg az utat a kegyelem, Isten erejének elfogadásához. A Rómaiakhoz írt levél 12:3 viszont  figyelmeztet bennünket, hogy egyedül Isten az, akitől a hitünket is kapjuk. 

A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. (Egyszerű fordítás)

Én mire használom a hitemet? Olyan dolgokat próbálok vele megváltoztatni, amire nincs hatalmam? Magamat próbálom előbbre juttatni ahelyett, hogy megtenném, ami tőlem telik hogy Isten kedvében járjak? Ha így van, valószínűleg hamar ki fogsz égni, mert csak a munkálkodásra figyelsz. Egyszerűen tedd azt, amire Isten megkér és megtapasztod a rajtad átáradó kegyelmét.

A hitnek nem csak az utolsó pillanatban van helye 

Hogy megtanuljak Isten kegyelmében bízni, mindenféle feliratokat raktam a házam különböző pontjaira, amiken ehhez hasonlók álltak. "A test fáradozásai mind hiábavalóak és csak frusztráltságot eredményez".
A feliratok minden alkalommal segítettek emlékezni, hogy Isten velem van. 
Megtanultam, hogy Isten kegyelme túlmutat az utolsó pillanatbeli csodákon. Nem csak akkor  munkálkodik, amikor már kifáradtam és kész vagyok mindent feladni, és mindent Istenre hárítanék: "Na jó, akkor most menj Te és győzz!"
Isten kegyelme olyasvalami, amiben folyamatosan bízhatok.

Hogyan lehet Békességem már most?

Mivel a kegyelem már most is készen áll a számodra, nincs semmi értelme a körülményeiddel harcolni, hátha mégis találnál valami jobb megoldást. 

Galatákhoz írt levél 5:16 írja, hogy:  
"Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek." (Egyszerű fordítás)

Megfigyelhetjük: nem azt mondja, hogy "Győzzétek le a test kívánságát, hogy aztán a Lélek szerint élhessetek."
Amikor a Lélekre összpontosítunk Isten szeretetére és velünk való kapcsolatára figyelünk és nem fogunk a test kívánságának engedelmeskedni. 
Engedd, hogy az a bizalom éljen benned minden nap, amivel életedet Krisztusra bíztad megtérésedkor. 
Nem kell, hogy a körülményeid befolyásoljanak téged, mert veled van Isten kegyelmének ereje. És mindez már most készen áll számodra, amennyire csak szükséged van belőle.  

Joyce Meyer




Ezek is tetszeni fognak!
Ha tetszett Oszd meg ismeroseiddel!




Ne maradj le az újdonságokról!

Rendeld meg hírlevelünket!
A jobb oldali oszlop tetején >>