Amit elhiszünk, az válik számunkra valósággá. A Róma 14:14 azt mondja, hogy ha valamiről azt gondoljuk, hogy bűn, még ha egyébként nem is az, akkor az bűnné válik számunkra. Ekkora hatalma van az elmédnek, és ezért olyan veszélyes a hamis bűntudat. Különbség van a bűnnel való szembesülés és a vádlás között.
Amikor a Szent Szellem szembesít minket valamivel, akkor egy egészséges bűnbánatot és bűntudatot érzünk. Az ellenség azonban gyakran próbál bűntudatot éreztetni velünk olyasvalami miatt, amiért nem is kéne, hogy bűntudatunk legyen. Például, ha bűnt követtél el és igazán megtértél abból, akkor semmi szükség nincs arra, hogy még utána is bűntudatod legyen. De lehet, hogy még utána is bűntudatod lesz, és ezt a bűntudatot ugyanolyannak érzed majd, mint a korábbit.
Tehát, csak egy módon tudjuk megkülönböztetni a kettőt. Úgy, ha ismerjük az Isten Igéjét, mert érezni nem fogjuk majd a különbséget.
Bűnösnek érezhetem magamat mielőtt megbánom a bűnömet, aztán, miután megbántam, még mindig érezhetek bűntudatot, és ez a bűntudat ugyanolyan érzés, mint a korábbi. De akkor hogyan tudom eldönteni, hogy most bűnös vagyok-e vagy sem?
Az én bibliám szerint Ő elhordozta a betegségeimet, elvette a bűntudatomat és a szégyenemet, és olyan messze veti el a bűneimet amilyen messze van napkelet napnyugattól, és nem emlékszik rájuk többet. Én pedig eldöntöttem, hogy nem fogok valami olyasmire emlékezni, amit Isten már elfelejtett.
Szóval kérdezhetnéd, „nos, mit tegyek az érzéseimmel?” Hagyd őket figyelmen kívül. „De hát én erre nem vagyok képes.” Dehogynem. Nem arról van szó, hogy letagadod az érzést, hanem megtagadod azt, hogy uralkodjon rajtad. Lehet, hogy még ki is kell mondanod néhány dolgot, mint például „tudom, hogy érzek. Ok, még mindig bűnösnek érzem magam, de nem vagyok az. Nem vagyok az. Gonosz, hallasz engem? Nem vagyok. Nem vagyok bűnös. Isten megbocsátott nekem, mert a biblia ezt mondja!”
Így változunk meg az elménk megújítása által.
Egy megújult elme erősebb, mint a hamis érzések.
Soha nem leszel győztes az életben addig, amíg meg nem tanulod, hogy az, amit tudsz, annak felül kell írnia azt, amit érzel. Amit tudsz, annak felül kell írnia azt, amit érzel. Mondhatod, hogy „úgy érzem, senki sem szeret, és úgy érzem, semmi sem fog megváltozni. Nagyon elbátortalanodtam és depis vagyok.” Oh, hát nekem is vannak ilyen napjaim. Ilyenkor kell azt mondanod, „nos, tudom, hogy mit érzek, de azt is tudom, hogy mi az, amit tudok.”
„És tudom, hogy Isten nagyobb ennél, és azt is tudom, hogy ha ezt kell tennem, akkor meg tudom tenni. ha ilyen lapot kaptam, akkor ezzel fogom végigjátszani a játékot, és győztesen jövök majd ki belőle. Isten majd jót hoz ki belőle.”
Az 1Mózes 11:6-ban egy olyan embercsoportról olvasunk, akik elhitték, hogy egy olyan tornyot tudnak építeni, ami majd elér egészen az égig. Mindannyian megegyeztek és azt mondták, „meg tudjuk csinálni.” A Biblia elképesztő dolgot állít. Azt mondja, hogy Istennek össze kellett zavarnia a nyelveket, mert azáltal, hogy hitték, képesek voltak rá, és amiatt, hogy egységben dolgoztak, ezzel el is tudták volna érni a céljukat. Ezért Istennek el kellett érnie, hogy ne tudjanak kommunikálni egymással, és ne tudják elérni a céljukat.
Amit elhiszel, az nagyon erőteljes dolog, ezért mondja a Biblia, hogy minden gondolatot foglyul kell ejteni. Ejtsetek foglyul minden gondolatot.
Nézzük is meg ezt az Igét. Ez a 2 Korintus 10:4-5. Tudom, hogy a legtöbben ismeritek, de lehet, hogy valaki még nem olvasta ezt a fantasztikus Igét.
„Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek – nem hús és vér szerinti fegyverek -, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.”
Lehet, hogy azt kérdezed, hogy „mik az én fegyvereim?” Nos, ez itt az egyik legfőbb fegyvered. Az Isten Igéje az a Lélek kardja. Amikor az Isten igéjét szólod, az olyan, mintha tőrt döfnél a gonoszba.
„Ezekkel rombolunk le minden okoskodást – vitatkozást, teóriát, érvelést-,” - a gonosz vitatkozni fog veled, és teóriákat meg okoskodást ültet az elmédbe, „minden magaslatot – büszkeséget -, mely az Isten – Igaz – ismeretével szemben emeltetek,” - és mit teszünk? „foglyul ejtünk minden gondolatot.” Hány gondolatot? Mindet!
„Minden gondolatot a Krisztus – a messiás, a felkent - iránti engedelmességre.”
Nos, időnként úgy érezheted, hogy egész nap a gondolataiddal kell hadakoznod. Az a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy jó dolgokon gondolkozol, és akkor nincs hely a rossz dolgoknak. Ezért kell megtanulnod gondolkozni, és nem csak ülni és üres fejjel bambulni, miközben a gonosz helyetted gondolkozik.
Rendben, akkor most meg kell értenünk a változás anatómiáját és folyamatát. Mutatok nektek néhány tényt a változással kapcsolatban.
A változás egy folyamat, és gyakran hosszú ideig tart.
Amikor megpróbálunk egy teljesen összekuszált életet megváltoztatni, akkor az nem fog egy nap alatt megtörténni, ezért kell, hogy odaszánjuk magunkat a hosszú távú dolgoknak. Isten dicsőségről dicsőségre változtat minket, ahogy tanulmányozzuk az Igét, és időnként úgy érezzük, hogy borzasztóan sok idő telik el két dicsőség között.
A változás ijesztő, mert annak ellenére, hogy szeretjük a változást, közben irányítani is szeretnénk a dolgokat. Amikor megkérjük Istent, hogy változtasson meg valamit, és Ő elkezdi azt, akkor nagyon is úgy érezzük, hogy nem mi irányítunk. El kell engednünk valamit, és haladunk valami felé, és nem igazán tudjuk, hogy mit fogunk kapni. Bár már igazán elegünk van abból, ami a miénk volt, és valami újat akarunk, azért talán mégiscsak jobb megtartani a régi dolgot, csak arra az esetre, ha nem tetszene az új.
Én is végigcsináltam ezt. Ha igazán elszántuk magunkat a változásra, akkor tulajdonképpen nem érezzük magunkat valami jól, és valahogy nem tudjuk igazán, hogy mi fog történni. Voltatok már így? Olyan ez, mintha azt mondanánk „valaminek meg kell változnia. Nem tudok tovább így élni. Kérlek Istenem, valaminek változnia kell.” Aztán abban a pillanatban, ahogy megpróbál tenni valamit, azt mondjuk „mit csinálsz?”
Olvastam ma valamit, amit érdekesnek találtam. Úgy szólt, hogy „Mindannyiunknak megvan a saját kis változata a Gyűrűk Uráról.” Ez azt jelenti, hogy amikor még egész kicsik vagyunk, akkor rajzolunk egy kört az életünk körül, szépen belelépünk, és azt mondjuk, „Ez az én gyűrűm. Én vagyok ennek az ura. Ne próbáld összezavarni.” Na és mi történik? Isten belelép a gyűrűbe.
A változás csak akkor jön,
ha szembe nézünk a félelmeinkkel.
Nem akkor, ha soha nem érzünk félelmet, hanem ha szembe szállunk vele. A „ne félj” nem azt jelenti, hogy soha nem fogsz félelmet érezni, hanem azt, hogy nem engeded, hogy irányítson téged.
Amint a dolgok elkezdenek változni, mindenki félelmet érez. Az igazság az, hogy minden férfi és nő fél, és hogy őszinte legyek, ha nem így van, akkor az illető bolond, mert mindannyiunknak muszáj tudnia, hogy Isten nélkül nem érünk fel a feladatokhoz.
Nekem is egy egészséges és tiszteletteljes félelemmel kell rendelkeznem, amikor felállok ide és kinyitom a számat több ezer ember előtt. Hiszen ajánlatos, hogy a megfelelő dolgok jöjjenek ki rajta. Reménykedem, hogy Isten vezet engem és segíteni tudok az embereknek. Ajánlatos nem úgy feljönnöm ide, hogy „ez piskóta, már százszor csináltam ezt.” Tudjátok ki a bolond ember? „A példabeszédek szerint a „magában bízó ember.”
Kell, hogy legyen egy egészséges félelem bennünk, ami azt mondja, hogy „attól tartok, hogy nem tudom ezt megtenni Isten nélkül.”
Nincs szükségünk magabiztosságra.
Istenben való bizalomra van szükségünk.
Ha állásra van szükséged, akkor egészséges módon tartanod kell attól, hogy nem fogsz találni egyet sem, hacsak Isten kedvessé nem tesz valaki előtt. Az az egyik oka annak, hogy időnként sikertelenek vagyunk, hogy csak megyünk a saját fejünk után, és azt hisszük, hogy el tudjuk intézni a dolgokat.
Dávid azt mondta, és nagyon szeretem ezt, hogy „ha félek is, Istenben bízom.” Dávid félt. mindannyiunknak vannak ilyen időszakai. Rossz híreket kapsz az orvostól. Az első dolog, amit érezni fogsz, az a félelem. Aztán azt kell mondanod: „Ha félek is, Istenben bízom.” Erre az időre való a bizalom.
Amikor érezzük, hogy átcsapnak felettünk a hullámok, és nem tudjuk irányítani az eseményeket. „Félek Istenem, de nem hagyom, hogy a félelem irányítson. Szembe szállok vele.” A bátorság nem a félelem hiánya, hanem amikor szembe szállunk a félelemmel. Olyan, mintha szembe néznél vele, és azt mondanád, „nem érdekel, mit érzek, megteszem, amit Isten kér tőlem.”
A változás ijesztő. Az egyik legfőbb oka annak, hogy az emberek unalmas, tehetetlen életet élnek az az, hogy nincs merszük változásokat végrehajtani.
Emlékszem, mennyire féltem aznap, amikor végleg elhatároztam, hogy kilépek a normális életből és teljes idejű szolgáló leszek. Fogalmatok sincs mennyire féltem. Háziasszonyként éltem Fentonban, Missouri államban, 3 gyerekkel, és szinte még azt sem tudtam, hogy hívnak. De úgy éreztem, Isten elhívott, hogy az egész világon tanítsam az Igét. Úgy gondoltam, hogy bolond vagyok, és mindenki, akit ismertem, szintén ugyanezt gondolta.
De bennem motoszkált ez a dolog, hogy „meg tudom tenni – ezt akarom csinálni, és meg tudom tenni.” Persze jött a gonosz is, és támadta az elmémet és az érzelmeimet. Sok állomása van ennek. Közületek néhányan jó rég óta megragadtatok valahol, Isten pedig ideküldött benneteket, hogy kimozduljatok onnan.
Időnként a félelmeink miatt rossz döntéseket hozunk. Én 18 évesen mentem férjhez egy olyan férfihoz, akit alig ismertem, mert attól féltem, hogy senkinek nem kellek majd amiatt, hogy korábban szexuálisan bántalmaztak. Ez a döntés azt eredményezte, hogy további 5 évnyi érzelmi fájdalomban és kínzásban, visszautasításban volt részem, és rosszul bántak velem.
Ne hozzatok döntést félelemből.
Győződjetek meg arról, hogy a békesség és a Szent Lélek vezetnek benneteket.
Figyeljetek, a változás mindenféle érzelmet kelt bennünk. Ne hozzatok fontos döntéseket, amikor az érzelmeitek nagyon magasan vagy nagyon lent vannak. Ha akkor hozol meg egy lényeges döntést, amikor az érzelmeid a tetőfokon vannak, akkor mi fog történni? Amikor az izgatottság érzése elillan, te ott vagy, és semmi más nem maradt csak a nyakadba vett kemény munka. Én mindig azt mondom, hogy „hadd csituljanak az érzelmek, és döntsünk utána.”
Ne menj be egy autókereskedésbe csak azért, hogy elüsd az időt, hogy mielőtt kijössz, már oda is írtad a nevedet a pontozott vonalra.
Sokan közületek még mindig rendelkeztek olyan dolgokkal, amit rég megbántatok vagy megvettetek. Még ha hozol is egy döntést, hogy változtatsz valamin, még ha meg is van hozzá a bátorságod - figyeljetek, ez sokatok számára fontos dolog lesz-, tehát, még ha hozol is egy fontos döntést, hogy megváltoztatsz valamit, időt kell adnod magadnak, hogy megszokd azt a változást. Még ha akarod is azt és tudod, hogy ez a helyes döntés, akkor is lesz benned egy rész, aminek nem tetszik majd az a dolog.
Mondok erre egy példát. Most már 32 éve szolgálok, és ez a dolog körülbelül akkor kezdődött, amikor 28 vagy 30 éve voltam a szolgálatban, amikor is elkezdtem érezni, hogy valaminek változnia kell, mert olyan volt, mintha egy kiszáradt patak mellett ültem volna.
Ismeritek Illés történetét? Isten a patak mellett gondoskodott számára ételről. Ez egy nagyon kedves kis hely volt számára. A Biblia azt mondja, hogy a patak kiszáradt. Nagyon szeretem ezt. Úgy hiszem, nagyon sokszor mi is csak ülünk a kiszáradt patakunk mellet. De tudjátok, nagyon érdekes számomra, hogy a következő hely, ahová Isten elküldte Illést, az nem tűnt valami nagy előrelépésnek, hiszen ott ült a patak mellett, és a hollók természetfeletti módon enni hoztak neki.
Hányan örülnétek annak, ha Isten minden reggel odaröptetné nektek a reggelit? Az egész földön éhínség volt, ő meg ott ült, és Isten természetfeletti módon gondoskodott róla. Aztán a patak kiszáradt, és Isten elküldte őt, hogy egy szegény, megtört, depressziós és öngyilkosságot tervezgető özvegy asszony gondoskodjon róla. Illés a valaha élt legnagyobb próféta volt. Én nem hiszem, hogy ő ezt előrelépésként élte meg.
Én egy gyülekezetnél dolgoztam St. Louis-ban. Ez volt a szolgálatom második állomása. Előtte 5 évig a Bibliát tanítottam, aztán ebben a gyülekezetben dolgoztam 5 évet. Isten azt mondta, hogy végzett velem azon a helyen, és azt akarta, hogy kezdjek el szolgálni északon, délen, keleten és nyugaton. Ez nagy falatnak tűnt. Az egyetlen gond az volt, hogy senki sem ismert.
Nem kopoghatsz be csak úgy egy gyülekezet ajtaján azzal, hogy „Isten elhívott engem, prédikálhatnék nálatok?” Így hát fogtam magamat, és elmentem St. Louis-tól északra, délre, St. Louis-től keletre és nyugatra. Nem tudtam, hogy mi mást tehetnék, ezért elmentem a városom négy sarkába, és kis összejöveteleket tartottam. Úgy értem igazán kicsiket.
Az igazság az, hogy miután otthagytam a munkámat kevesebb ember felé szolgáltam, mint amikor még megvolt a munkám. Azonban a munkám egy kiszáradt patakká vált. Többé már nem voltam ott boldog. Úgy éreztem, valami hiányzott. Nem töltötte be a szükségeimet. Tudtam, hogy valami nem stimmelt. Végül még a főnököm, a pásztor is azt kérdezte „mi a baj veled?” Én meg erre: „Nem tudom, talán nem kéne tovább itt maradnom.” Olyasmi helyzet volt ez, hogy „hát izé, nem is tudom...”
Nagyon féltem attól, hogy elmenjek, vagy, hogy a saját lábamra álljak. És bár akartam ezt, igazából még a gondolataimba sem engedtem be ezt a tényt. Így, amikor azt kérdezte, hogy „mi a baj veled?”, akkor csak úgy voltam ezzel, hogy „hát én nem is tudom, talán nem kéne tovább itt maradnom.” Erre azt mondta, „nos, ezen gondolkozol?” Én meg erre, „én nem is tudom, hogy mit gondolok.” Így hát hazamentem, és elkezdtem imádkozni és ekkor történt, hogy Isten nagyon-nagyon világosan azt mondta, „Kezdj el szolgálni északon, délen, keleten és nyugaton.”
De tudjátok mit? Sok éven keresztül úgy tűnt, hogy inkább ott kellett volna maradnom. Történt már veletek olyan, hogy változtattatok valamin, és aztán a körülményeitek alapján úgy tűnt, hogy inkább maradnotok kellett volna ott, ahol korábban voltatok?
Fontosnak éreztem ezt elmondani, mert sokszor, ha a változás mellett döntünk, akkor a dolgok nem mindig úgy alakulnak majd, ahogy azt korábban elképzeltük, azonban Istennek van terve. A sok dolog, amiken ilyenkor keresztülmész, azok részben a te csiszolgatásodra és megpróbálásodra szolgálnak.
Itt most mondok valamit, és szeretném, ha megértenétek. Amikor hátrahagysz egy dolgot – mondjuk például, ahogy Illés otthagyta a patakot, akkor utána úgy tűnt, hogy a következő állomás az nem volt valami nagy előrelépés számára. Tudjátok, hogy mi volt a lényeg? Nem az, hogy jobb körülmények közé kerüljön. Az igazán fontos dolog az volt, hogy Isten akaratában volt.
Látjátok, amikor otthagytam az gyülekezeti állásomat St. Louisban, akkor nem az volt az igazán fontos, hogy ha eddig 400 embernek prédikáltam hetente, akkor most majd 4000-nek fogok, és nem is így történt. Korábban 4-500 embernek prédikáltam, és ez most lecsökkent 40-50 emberre. Ez nehéz volt. Nehéz volt a testem számára, a szívemben azonban békesség volt, mert tudtam, hogy azt tettem, amit Isten kért tőlem.
Egyébként ebben nem volt semmi logika. A körülményeimben még nem látszott a dolgok mögött meghúzódó logika, de tudtam, hogy azt tettem, amit Isten kért tőlem. Ezért, ha a változás mellett döntöttél, vagy ha változtatnod kell valamin, akkor tudnod kell, hogy mindig a szívedre kell hallgatnod, mert garantálom, hogy az ellenség megpróbálja majd olyan színben feltüntetni a dolgokat, mintha eszméletlen ostoba dolgot tennél.
Szóval, körülbelül 28, 30, 32 évvel a hátam mögött ebben a szolgálatban - amit egyébként nagyon szeretek -, a szolgálat elkezdett egy kiszáradt patakká válni számomra.
Időnként nem értjük, hogy miért száradnak ki a dolgok, pedig valójában csak változásra lenne szükségünk. Máskor pedig olyasmiket adnánk fel, amiket Isten nem akar, hogy feladjunk.
Csak mert a házasságod olyannak tűnik, mint egy kiszáradt patak, az nem jelenti azt, hogy mehetsz és szerezhetsz magadnak egy másik férfit vagy nőt. Ámen? Lehet, hogy csak egy kis kalandra van szükséged a házasságodban.
Lehet, hogy neked kell felkavarnod kicsit a dolgokat ahelyett,
hogy mindig a másikra várnál.
Lehet, hogy neked kell megtenned.
Miért nem próbálsz ki valamit, ami kicsit eltér a megszokottól, valamit, ami kalandot hoz az életedbe, legyen bármely terület is az, ami halottnak tűnik az életedben?
Nos, hogy őszinte legyek veletek, én úgy éreztem, hogy egy kicsit elegem lett abból, amit csinálok. Nem arról volt szó, hogy be akartam fejezni a prédikálást. Szerettem Istent, és be akartam teljesíteni az elhívásomat. De mégsem volt az igazi.
És tudjátok mit? Igazából Isten csak annyit akart, hogy lemetszegessek néhány dolgot az életemből, amit többé már nem nekem kellett elvégeznem.
Engednünk kellett, hogy a két idősebbik fiunk átvegye az irányítást néhány dologban. Már nem nekünk kellett az összes döntést meghoznunk. Többé már nem nekünk kellett mindenen rajta tartani a kezünket. Nem kellett már tudnunk minden egyes folyóügyről, hanem egy kicsit több pihenésre volt szükségünk, és kicsit több időt kellett szánnunk arra, amit csináltunk.
Elképesztő, hogy azon a területen, ami kiszáradt pataknak tűnt, rögtön újra elkezdett folyni a víz, miután változtattam néhány dolgon. De hadd mondjak valamit. Én akartam ezt a változást. Szükségem volt rá és Isten is akarta ezt számomra, de utána körülbelül egy-, másfél évig, valahányszor azt találtam, hogy nélkülem hoztak meg egy döntést az irodában, nagyon nem tetszett nekem.
Szeretném, ha megértenétek. Még akkor is, ha valaminek meg kell változnia, az nem jelenti azt, hogy rögtön tetszeni fog az neked. Időt kell adnod magadnak, hogy hozzászokj. Lehet, hogy tudod, hogy egy másik államba kéne költöznöd, de ez nem jelenti azt, hogy nem leszel magányos. A változás része az életnek.
Ha változásra van szükséged, akkor az első dolog,
amit meg kell tenned,
az a gondolkozásod megváltoztatása.
Ha úgy érzed, hogy egy kiszáradt patak vagy, akkor nem sétálhatsz el csak úgy. Először kérdezd meg Istent, hogy minek kell megváltoznia, és ne lepődj meg, ha azt mondja, hogy „neked”.
Ha a munkád egy kiszáradt pataknak tűnik, akkor lehet, hogy új munkához való hozzáállásra van szükséged. Lehet, hogy újra hálássá kell válnod, hogy egyáltalán van munkád. Talán egy másik részlegre kell átmenned, vagy meg kell kérned a főnöködet, hogy nagyobb felelősséget ruházzon rád. A változás iránti vágy nem mindig jelenti azt, hogy ott kell hagynunk valamit, de lehet, hogy arra van szükséged.
Lehet, hogy olyan gyülekezetben vagy, ahol egyáltalán nem növekszel. Úgy értem, lehet, hogy utoljára 1902-ben növekedtél ott az Úrban. És az igazat megvallva, lehet, hogy ha nem hallgatnál engem minden héten, akkor semmit sem tudnál.(Csak a realitásokról beszélek nektek.) De továbbra is odajársz, mert nem akarod, hogy az anyukád vagy a nagyid mérges legyen, és egyébként is, mindjárt vége az alkalomnak, ezt még kibírod.
Az igazság az, hogy ott ülsz egy száraz patak mentén, ahol semmi táplálékot nem kapsz.
Elég bátornak kell lenned, hogy felállj, és azt mondd, „nem ülhetek csak itt, hogy éhen halljak. Egy olyan helyre kell járnom, ahol az Isten Igéjét adják nekem, hogy folyamatosan változhassak és növekedhessek.”
Szeretném, ha ezen a hétvégén mindannyian bátorságot gyűjtenétek, és azt mondanátok Istennek: „Istenem, azt akarom, hogy megváltoztass. Akarom, hogy használj engem, hogy amit csak akarsz, azt megváltoztathassam ezen a világon. Hiszem, hogy te mindent megváltoztathatsz. Engem, a körülményeimet, a gyerekeimet, a házasságomat, a pénzügyi helyzetemet. Nincs semmi, amit te ne tudnál megváltoztatni. Tudom, hogy a változás nem egyszerű, de én odaszánom magamat, hogy mindenkor ott legyek, ahol te akarsz látni engem. Nem fogok csak itt ülni és elszáradni a béna gondolkozásmódommal.”
