A szeretet talán már azt jelenti számunkra, amitől jól
erezzük magunkat. Valami, ami kielégít minket itt és most. Az ilyen dolog sok
szempontból a figyelmünk középpontjába kerül azt gondolom, hagy a lényeg az
,hogy részünké váljon.
Azt hiszem a veszélyes lehúzni ezt az egész dolgot a jótékonyság szintjére. Amikor úgy érezzük, megtettük a mi kis részünk, azt gondolom csak áltatjuk magunkat. Az igazság az, hogy ez nem a mi jótetteinkről szól, nem arról, hogy mások látják, hogy mit csinálunk, nincs tábla a falon, amin a nevünk van, ebben nincs taps a mi számunkra.
A szeretet az, hogy lássuk az érteket mindenkiben. Odamenni melléjük, segíteni őket, bárhol vannak. Leülni melléjük, elkötelezni magunkat. Együtt menni velük az úton. Tenni úgy, hogy senki sem látja és semmi sincs, amit ezért kapnánk.
Egyszerűen szeretni másokat, úgy, ahogy Isten minket szeret. Feltétel nélkül, jeltelenül.
Hogyan látod magad, amikor valami jót teszel? Úgy, hogy lehajolsz, hogy felhúzz mást a te szintedre, vagy úgy, hogy leülsz valaki mellé?
Hiszem, hogy Isten szeretete nem mérhető, de bemutatható. Az emberek nem megoldandó problémák, az emberek, azok Emberek. Együtt haladunk velük az úton és segítünk nekik az előrejutásban, aztán elesnek, visszazuhannak megint, de mi újra és újra felemeljük őket.
Ez az igazi szeretet.
Feltételek nélkül és elvárások nélkül.
A filmről bővebben itt olvashatsz.
